A vonóhorog gyártással foglalkozó ACPS Automotive Kft. 3,79 milliárd forint összegű vállalati beszállító-lánc fejlesztését a magyar kormány a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében 1,894 milliárd forinttal támogatta.
Erős vidék nélkül nincs erős gazdaság, ezt támogatja a kormányzat egyik legsikeresebb programja, a Modern városok program (MVP), amelynek keretében mintegy 4000 milliárd forint fejlesztés valósul meg a megyei jogú városokban.
Az év első két hónapjában az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 1433,7 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte kedden kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
Dél-Korea mára Magyarország egyik legnagyobb befektetőjévé vált, a három legnagyobb magyarországi beruházás mind koreai kötődésű az elmúlt években - jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyar-Koreai Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság (GVB) negyedik ülésén a tárca csütörtöki közleménye szerint.
Januárban 151,3 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere.
A családi adó-visszatérítéshez való jog nem veszhet el: amennyiben a feltételek fennállnak, visszamenőleg is járhat.
A gazdaság szereplőinek alkalmazkodó képessége és a kormányzati intézkedések is támogatták a magyar gazdaság növekedését, ez utóbbiak több mint 10 százalékponttal járultak hozzá a 2021-es bruttó hazai termékhez.
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt, úgynevezett központi alrendszere 151,3 milliárd forintos többlettel zárt január végén - jelentette kedden kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
Fontos kitörési pont az egészségipar a magyar gazdaság számára, az önellátás képessége pedig kiemelkedővé vált a koronavírus-járvány hatására - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára.
Februártól a lakossági jelzáloghitelek törlesztőrészlete már alacsonyabb lesz, mint a korábbiak voltak, először érezteti ugyanis hatását a január elsejével életbe lépett kamatstop.
Idén január 1-től a 25 év alattiak az átlagbérig mentesülnek a 15 százalékos személyi jövedelemadó megfizetése alól.
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 5101,5 milliárd forintos hiánnyal zárt tavaly.